fejlec_uniduna_elj_tanulj Középeurópai Technológiai és Innovációs Közhasznú Kft.

Harminc éves sikertörténet: ERASMUS+ Pályázati felhívás 2017/2018

2017. február 09.

Mire utal a „plusz” az Erasmus+ program nevében? Nos, nagyon sok pozitívumra. Az ERASMUS+ a nemzetközi tapasztalaton túl számos más előnnyel is szolgál a résztvevőknek, hiszen a kint tartózkodás alatt fejlődik a hallgatók nyelvtudása, más népek kultúrájával ismerkedhetnek meg, új személyes és szakmai kapcsolatok köttetnek, és nem utolsó sorban álláskeresésnél is előnyt jelenthet a külföldön szerzett tudás és tapasztalat.

 

Az Erasmus+ program idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, melynek kapcsán minden résztvevő országban számos rendezvény színesíti majd az amúgy is gazdag programkínálatot.

A Dunaújvárosi Egyetemnek 19 országban közel 40 partnerintézménye van szerte Európában, így hallgatóink többek között Angliában, Spanyolországban, Portugáliában, Finnországban, Belgiumban, Németországban vagy épp Cipruson tanulhatnak néhány hónapig az ERASMUS+ keretében. E lehetőséggel az évek során már több, mint 150 hallgatónk élt, akik rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodva tértek vissza egyetemünkre.

A Nemzetközi Kapcsolatok Iroda a következő hetekben igyekszik minél több fórumon felhívni a hallgatók figyelmét a külföldi mobilitásban rejlő lehetőségekre. Az oktatók támogatásának köszönhetően számos órára látogatunk majd el, ahol röviden bemutatjuk az ERASMUS+ programot, és szívesen válaszolunk a felmerülő kérdésekre is. ERASMUS+DUE Facebook oldalunkon a pályázattal és partnerintézményeinkkel kapcsolatos információkon túl hallgatói élménybeszámolókat és további érdekességeket osztunk meg a programról.

 

Erasmus30

 

A 2017-18-as tanév őszi félévére vonatkozó jelentkezéseket 2017. március 12-ig lehet leadni irodánkban.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

  • kitöltött jelentkezési lap (letölthető a a Dunaújvárosi Egyetem honlapjáról)
  • angol (vagy a választott célország nyelvén megírt) önéletrajz
  • angol (vagy a választott célország nyelvén megírt) motivációs levél.

 

A DUE honlapján továbbra is elérhetők a jelentkezéssel kapcsolatos legfontosabb információk. A jelentkezéseket és az esetleges kérdéseket az international@uniduna.hu címen, vagy személyesen a Nemzetközi Kapcsolaton Irodában (F118) várjuk.

 

Nemzetközi Kapcsolatok Iroda

Eseménynaptár

Hírarchívum

UjSzechenyiTerv

MoMegujul

CimerNFU


TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0051