archive

Szombati szeánszok a Mindenki Egyetemén

2017. március 01.

2017. március 18-án folytatódik a Dunaújvárosi Egyetem nagysikerű programsorozata a Mindenki Egyeteme. Ezúttal a Társadalomtudományi Intézet gondozásában TÁSZOSZ-on, vagyis Társadalomtudományi Szombati Szeánszokon vehetnek részt az érdeklődők.

A Dunaújvárosi Egyetem társadalmi felelősségvállalásának egyik legfontosabb pillére a Mindenki Egyeteme programsorozat, melynek célja, hogy mindenki számára ingyen biztosítsák a tanulás lehetőségét.

 

Dr. András István a Dunaújvárosi Egyetem rektora kifejtette, hogy az intézmény számára nagyon fontos, hogy az ilyen ingyenes kurzusokkal tágra nyissák az egyetem kapuit és mindenki számára lehetőséget biztosítsanak a tudás megszerzéséhez.

 

IMG_4628

 

Dr. Rajcsányi Molnár Mónika általános és oktatási rektorhelyettes elmondta, ez már a negyedik félév, hogy megrendezik a Mindenki Egyetemét. Először a Műszaki Intézet, azt követően az Informatikai Intézet, majd a Tanárképző Központ és most a Társadalomtudományi Intézet vállalta fel a program szervezését és lebonyolítását. Rektorhelyettes asszony azt is kiemelte, a kurzusokhoz bárki, bármikor csatlakozhat, akár egy előadás erejéig is.

 

IMG_4632

 

Dr. Kukorelli Katalin a Társadalomtudományi Intézet igazgatója tájékoztatása szerint a március 18-án induló programsorozat témáit igyekeztek úgy összeállítani, hogy azok lefedjék az intézet teljes portfolióját.

 

IMG_4648

 

Dr. Szabó Csilla Marianna értékelte az előző féléves kurzust. A Tanárképző Központ főigazgatója úgy látja a „Kalandozások a pedagógia világában”- címet viselő előadássorozat rendkívüli népszerűségnek örvendett és sok hallgatót vonzott.

 

 IMG_4678

 

A sajtótájékoztató után ünnepélyes keretek között átadták az előző kurzuson végzett hallgatók okleveleit, szám szerint hatvankilencet.

 

A Mindenki Egyeteme március 18-án induló programja várhatóan az alábbiak szerint alakul:

 

A Mindenki Egyetemén választható kurzusok:

 

Interneten adok-veszek. Adót mikor fizetek? avagy az online kereskedelem adózási vonatkozásai hazánkban

Előadó: Dr. Keszi-Szeremlei Andrea

Időpont: 2017. március 18. 8:55-11:15

Helye: Főépület F308-as terem

A tárgy tartalma:

Az utóbbi években az interneten történő kereskedelem rohamos növekedése figyelhető meg. Az online boltok virágkorukat élik. Bármilyen terméket szeretnénk vásárolni, sok esetben először az internetes kínálatot ellenőrizzük le, és mind többen meg is vesszük az ott kínált termékeket. Néha fizetünk adót is, néha nem. Mások az online vásárlás lehetőségén felbuzdulva szerencsét próbálnak és a családi kassza bevételeihez hozzájárulásképp – kismamaként, nyugdíjasként vagy melléktevékenységként – vagy főállású vállalkozóként kereskednek a neten. Rájuk milyen adózási szabályok vonatkoznak?

 

A Brexit hatása az Európai Unióra

Előadó: Csiszér Annamária

Időpont: 2017. március 18. 11:20-12:50

Helye: Főépület F308-as terem

A tárgy tartalma:

Brexit, vagyis az Egyesült Királyság kiválása az Európai Unióból, 2016. június 23-a óta történelmi fogalom. Melyek voltak a kiváltó okok, milyen tényezők vezettek a referendum eredményéhez? Mindent tudunk már róla? Vagy még semmit? Milyen hatással lesz a döntés az Európai Unió jövőjére? Milyen hatással lesz Magyarország jövőjére? Az előadás célja körbejárni a brit népszavazás eredményéhez vezető utat, a történelmi, gazdasági, politikai, földrajzi körülményeket, bemutatni a lehetséges forgatókönyveket. Gyakorlati és politikai következtetéseket levonni egy olyan ország állampolgárainak döntéséből, mely 1973-ban csatlakozott az Európai Unióhoz, ám sem az eurózónának, sem a schengeni térségnek nem lett tagja.

 

Sikeres vezetési stílusok, modellek

Előadó: Dr. Kőkuti Tamás

Időpont: 2017. március 18. 13:10-17:00

Helye: Főépület F308-as terem

A tárgy tartalma:

Az ismeretterjesztő előadás kiterjed arra, hogy milyen klasszikus és modern vezetési stílusok terjedtek el a munkahelyek fejlődése során és ezek közül milyeneket alkalmaznak napjaink vállalkozásai. A résztvevők betekintést nyernek abba is, hogy a vezetői szemléletben milyen paradigmaváltás szükséges a modern projektmunkára szerveződő virtualizálódó vállalatok irányításához, és az miben tér el a klasszikus módszerektől.

 

A logisztika napjainkban

Előadó: Dr. Kovács Tamás

Időpont: 2016. április 8. 13:10-14:40

Helye: Főépület F308-as terem

A tárgy tartalma:

A logisztika a fejlett piacgazdaságokban az 1950-es évektől vált stratégiai fontosságú területté. Elsőként az Amerikai Egyesült Államokban jelent meg, majd teret hódított Nyugat-Európában, Kelet-Ázsiában és a rendszerváltás után a közép-kelet európai országokban is.

Az 1950-es években a hangsúly a költségcsökkentésen volt, majd az 1970-es évektől az értékesítés támogatására helyeződött át. Aztán az 1980-as évek közepétől új célként megjelent a vevőkiszolgálás. Ekkorra már egyre több vállalat ismerte fel, hogy az élesedő piaci versenyben csak azok maradhatnak talpon, akik a lehető legjobban alkalmazkodnak a vevői igényekhez. Ez pedig elképzelhetetlen az anyag-, az áru- és az információáramlás javítása, azaz a logisztikai-szolgáltatási színvonal növekedése nélkül.

Hazánkban a nyolcvanas évek elejétől egyre intenzívebben kezdtek foglalkozni a logisztikai kérdésekkel. Ekkor még az anyagmozgatás, a szállítás, a raktározás vagy a készletezés funkcionális területeiről közelítették meg a fogalmat.

A logisztikának több meghatározása is ismert. Az egyik legelfogadottabb definíciót az Egyesült Államok Logisztika Tanácsa fogalmazta meg: „a logisztika alapanyagok, félkész- és késztermékek, valamint a kapcsolódó információk származási helyről felhasználási helyre való hatásos és költséghatékony áramlásának tervezési, megvalósítási és irányítási folyamata, a vevői elvárásoknak történő megfelelés szándékával.”

 

Mondja főnök, maga vezető?

Előadó: Nagy Enikő

Időpont: 2017. április 08. 08:55-12:25

Helye: Főépület F308-as terem

A tárgy tartalma:

Az előadó közel harminc éve tanít Vezetés, Vezetési ismeretek, ma inkább Menedzsment tantárgyakat és ezek mindenféle speciális területét a felsőoktatásban. Kutatási tevékenysége is e területhez kapcsolódott: vezetői befolyásolás, tudásmenedzsment, üzleti etika és a vezető ezzel kapcsolatos felelőssége.

Napjainkban, az úgynevezett „információs társadalom” közegében azt tapasztalja, hogy emberi értékeink, preferenciáink megváltoztak, mást, máshogy kommunikálunk tágabb, de még szűkebb, személyes környezetünkben is. Az élet minden területén állandóvá vált a versengés, a mindenáron való győzni akarás. Egyre több olyan, vezető pozícióban lévő személlyel találkozik, aki úgy gondolja, hogy a kinevezéssel ő már „tuti” befutó, garantált a siker, az eredményesség. Aztán ez vagy bejön, vagy nem.

Ilyenkor az előadó elgondolkodik azon, hogy mindannak, amit harminc éven keresztül tanított hallgatóinak a vezetői sikerességről, hatékonyságról, az etikus magatartásról van-e létjogosultsága, hiszen annak értelme világunkban megváltozott. Aztán eszébe jut az a felismerés, hogy a legindividualistább, törtető, sikerre vágyó egyénnek van a legnagyobb szüksége az érzelmi biztonságra, az elfogadó családi háttérre ahhoz, hogy céltudatosan haladjon előre az útján, melynek végén a siker mellé remélhetőleg az emberi nagyság is párosul.

Kell és szükséges beszélni arról mit jelent főnöknek, vezetőnek, menedzsernek lenni, ahhoz, hogy felismerhessük, mindez csupán játék a szavakkal vagy értékes tartalommal feltölthető, az élet szinte összes emberi viszonylatában hasznosítható ismeret, tudás.

Előadásában a fogalmak közös értelmezése után a legkülönbözőbb emberi kapcsolatokból szülő-gyerek, edző-sportoló/csapat, tanár-diák származó példákkal illusztrálja a tanultakat.

LEGOsztika

Előadó: Fejes Csilla

Időpont: 2017. április 8. 14.50-17:05

Helye: Főépület F308-as terem

A tárgy tartalma:

A XXI. század a változások évszázada. Bár második évtizedének közepén járunk csupán, a technológiai fejlesztések és tudományos felfedezések száma máris jóval túlszárnyalta az előző évszázadok termékenységét. Ez a változó környezet változó igényekkel is jár, melyek az élet minden területén – így a felsőoktatásban is jelentkeznek.

A piaci környezet változásai mellett a felsőoktatási intézmények zöme a technika fejlődésével is igyekszik lépést tartani. Elektronikus tananyagokat fejlesztenek, nyílt online kurzusokat indítanak, személyre szabott tanrendeket és oktatást biztosítanak hallgatóik számára, a csoportos tanulás szerepéről és jelentőségéről azonban sokan megfeledkeznek. Az oktatási rendszer „elszemélytelenedésének“ és elektronikusításának hozadéka mára azonban sok esetben az, hogy a hallgatók nagy része kevésbé képes a csapatmunkára és hatékony munkahelyi együttműködésre, mint tanulmányai kezdetekor.

Az előadás egy olyan komplex, a tanulási célok Bloom-féle taxonómiáján alapuló oktatási programot mutat be, melyben a hallgatók élménypedagógián alapuló módszerekkel szerezhetnek tapasztalatokat egy gyártás-szimulációs környezetben. A program célja, hogy gyakorlatorientált, a csoportos tanulást és „kézzel fogható tudást“ hangsúlyozó tananyagot juttasson el a hallgatókhoz, hatékonyabban felkészítve őket arra a gyorsan változó, effektív, csapatmunkán alapuló környezetre, mely rájuk majd az egyetem kapuin kívül vár.

 

Konfliktusaink és ami mögötte van

Előadó: Dr. Balázs László

Időpont: 2017. április 29. 8:55-12:25

Helye: Főépület F308-as terem

A tárgy tartalma:

Az előadás során a konfliktusok fogalomrendszerébe, működési mechanizmusaiba kap betekintést a hallgatóság. Az előadó – lehetőség szerint interaktív formában – vezeti végig a hallgatóságot a saját konfliktusainak jellemzőin, feltárva a konstruktív és destruktív viselkedési formákat, azonosítva a konfliktusok mögött meghúzódó jellemzőket és a lehetséges kezelési technikákat. Az előadás során érintjük az örök konfliktusforrást jelentő férfi-női sajátosságokat és a mindennapok tevékenységeiben meg-meg jelenő generációs különbségekből adódó konfliktusokat.

A városfejlődés és a városfejlesztés kihívásai

Előadó: Dr. Veres Lajos

Időpont: 2017. április 29. 13:10-15:25

Helye: Főépület F308-as terem

A tárgy tartalma:

A városfejlődés főbb szakaszainak bemutatása és jellemzése. Globális trendek a városfejlődésben. A város, mint foglalkoztató központ. A növekedés externális hatásai (megközelíthetőség, zsúfoltság, ellátás, környezetszennyezés, multikultúra, bűnözés stb.). Koncepciók a hatékonyabb működésért. Városrégiók, centrum-periféria rendszerek jelene és jövője. Hazai és külföldi esettanulmányok, tapasztalatok.

 

Az átfogó gazdasági teljesítmény mérésére szolgáló makrogazdasági mutatók

Előadó: Horváthné Fábián Myrtill

Időpont: 2017. április 29. 15:30-17:00

Helye: Főépület F308-as terem

A tárgy tartalma:

Jó ideje annak, hogy a híreket hallgatva vagy olvasva kizárólag a gazdasági növekedésről, mint a kormányzatok legfontosabb feladatáról hallani. Jól illusztrálják ezt Bródy András szavai, miszerint:„A gazdaság ma már, mint össznemzeti termék, mint lehetőleg nagy és gyorsan növekvő, statisztikailag nyilvántartott egy főre jutó pénzösszeg válik kívánatossá … e földgolyóbis hatalmas küzdőtérré változott, ahol az egyes nemzetek állandó versenyfutásban állnak GDP-jük nagyságát és növekedését illetően.”

Ennek nyomán azt érzékeljük, hogy a gazdasági növekedés, az 1 főre jutó kibocsátás változása mint a kormányzati gazdaságpolitikák elsőrendű célja, kiszorított minden más mutatót, illetve minden jelenséget abból a szempontból vizsgálnak, hogy az elősegíti vagy hátráltatja e mutató alakulását.

A GDP, mint a nemzetgazdaság összteljesítményét jelző mutató, egy adott országban adott időszak alatt előállított javak és szolgáltatások pénzben kifejezett értékét összesíti, tulajdonképpen a piaci munkamegosztási tevékenység pénzértéke. Számtalan hiányossága közül kiemelve néhányat:

  • Kizárólag a piaci tevékenységet méri
  • Monetarizált csere világán túl nem lát
  • Nem veszi figyelembe a tevékenységek káros külső hatását
  • Nem számol a természeti környezet értékcsökkenésével
  • Figyelmen kívül hagyja a jövedelemelosztás egyenlőtlenségeit

Mára, amikor a GDP alkalmaságának felülvizsgálata igencsak aktuálissá vált, gyakran szóba kerül, hogy eredeti kidolgozói sem szánták az általános jólét vagy társadalmi fejlődés mérőszámának. Azokról a törekvésekről is szólunk, amelyek ellentétben az előbbi felfogással azt képviselik, hogy a kibocsátásnak az a fajta növekedése, amelyre a statisztika alapoz, nem az emberek valóságos jólétének növekedéseként jelenik meg.

Az előadás során ismertetjük a ma használatos mutatók rendszerét, ezenbelül kitérünk a hazai és nemzeti mutatók megkülönböztetésének jelentőségére. Ezen túl szólnunk kell a legismertebb mutató kiváltására irányuló törekvésekről is, új, ún. alternatív gazdasági mutatók megjelenéséről.

Működőképes az etikus gazdálkodás?

Előadó: Piricz Noémi

Időpont: 2017. május 20. 8:55-12:25

Helye: Főépület F305-as terem

A tárgy tartalma:

A piacok globalizációja, az információhoz való szabad hozzájutás, valamint a növekvő társadalmi, környezeti problémák hatást gyakorolnak az etika globális megítélésére, illetve sürgetik az etikai kérdések beépítését a mindennapi üzleti gyakorlatba. Ezért foglalkozik az előadó az üzleti etika legjellemzőbb kérdéseivel és eredményeivel a nemzetközi, ill. a hazai szakirodalom alapján, majd megpróbál a hallgatósággal közösen választ adni a címben feltett kérdésre.

Fekete foltok, fekete lyukak, a pénzmosás és a gazdasági kriminalizáció

Előadó: Csányi Tamás

Időpont: 2017. május 20. 13:10-17:00

Helye: Főépület F303-as terem

A tárgy tartalma:

A világ minden országában erős törvények és jelentős apparátusok üldözik a pénzmosást, igen mérsékelt eredménnyel. Ennek oka elsősorban az, hogy a pénz tisztára mosása már a második lépés, a fekete, maffia, terrorgazdaságban MÁR megtermelődnek azok a jövedelmek.

Volumenüket az IMF 3.200 milliárd dollárra, más becslések 5.000 milliárd dollárra teszik éves szinten, ami Japán GDP-jével mérhető össze.

A jelenség nyilvánvalóan káros: maguk a bűncselekmények is, a pénzmosásra létrehozott fedővállalkozások piacromboló tevékenysége, és az is, hogy hatalmas pénztömeget vonnak ki a normál gazdaság körforgásából.

Az előadás az illegális jövedelmek keletkezését és legalizálásának módjait tekinti át, kitérve a lehetséges tennivalókra is.

 

Üzleti-modell innováció

Előadó: Sófalvi István

Időpont: 2017. május 27. 8:55-12:25

Helye: Főépület F308-as terem

A tárgy tartalma:

Az üzleti világban minden vállalkozás a tartós, nyereséges növekedés és a versenyelőny megszerzésének lehetőségét keresi. A vállalatok keményen versenyeznek egymás között az ügyfelek megszerzéséért, a piaci részesedésük növeléséért. A legnagyobb erőfeszítései ellenére egy vállalatnak egyre nehezebb egy iparágon belül jelentős előretörést elérnie, mivel a piac mérete körülhatárolt, és a versenytársak hasonló vagy azonos stratégiákat és üzleti modelleket követnek, melyek elhanyagolható különbséget eredményeznek a vállalatok között.

Felmerül a kérdés, létezhet-e a vállalatok számára olyan lehetőség, mely átlép a szokásos üzleti modellek keretein és új megközelítést hordoz. Az előadás során megismerkedhetnek az üzleti modell fogalmával különböző példákon keresztül, valamint szembesülhetnek egy új megközelítéssel, amely szerint kiléphetünk a hagyományos üzleti stratégiák keretei közül, és új alapokra helyezhetjük vállalkozásunk piaci működését.

Kiküszöbölhetjük a versenyt?

Létrehozhatók új, eddig fel nem fedezett piacok?

Egy valóságos példán keresztül választ kapnak a fenti kérdésekre. Melynek során megismerkedhetnek az „Üzleti Modell Vászon” alkalmazásával, amely lehetőséget nyújt a vállalatok számára, hogy újra gondolhassák korábbi tevékenységüket, és új stratégiai irányokat jelölhessenek ki jövőbeli üzleti tevékenységük számára.

 

Tárgyalni márpedig tudni kell!

Előadó: Dr. Kukorelli Katalin

Időpont: 2017. május 27. 13:25-17:00

Helye: Főépület F308-as terem

A tárgy tartalma:

A tárgyalástechnikai ismeretek közvetítését az előadó a tárgyalás természetének felvázolásával, színtereinek számbavételével kezdi a hallgatóság bevonásával. Majd említi a tárgyalás típusait, beszél a tárgyalás kulcskoncepcióiról, a sikeres tárgyaláshoz vezető útról, a sikertelenség lehetséges okairól valamint a tárgyalási készségekről. A következőkben rátér a tárgyalás során elkövetett hibák bemutatására és azok veszélyeire a mindennapokban valamint a hivatali kommunikáció során különösen akkor, ha a tárgyalás különböző kulturális gyökerekkel rendelkező felek között zajlik.

Ezután sorol példákat arra, hogyan tárgyalunk mi magyarok, s végezetül kérdőív segítségével felméri, hogyan tárgyalnak a kurzus résztvevői.

Eseménynaptár

Hírarchívum

UjSzechenyiTerv

MoMegujul

CimerNFU


TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0051